Városimázs

A városimázs az a kép, amely az emberek fejében él egy-egy településsel kapcsolatban. Az a város rendelkezik jól felépített imázzsal, amely kitartó munkával eléri, hogy mindenkinek ugyanaz a néhány dolog jusson eszébe róla. Legjobb, ha ez akár egy jól megfogalmazott mondatba sűríthető. Ennek jelentőségét egyre több városvezető ismeri fel, és tudatos stratégia mentén menedzseli a település nyilvánosságbeli megjelenését. Az Image Factory blogjának a célja, hogy felhívja a figyelmet a települések imázs-kommunikációjának fontosságára, értékelje a legfrissebb eredményeket, kommentálja az érdekes híreket.

Városimázs Toplista

A Városimázs Toplista a 10.000 főnél nagyobb magyarországi települések – Budapest nélküli – imázs-rangsora. Az Observer valamint az Image Factory kutatói országos sajtómegjelenések alapján készítik.

Friss topikok

Image Factory twitter

Nincs megjeleníthető elem

Nem lesz zöld fővárosunk

2010.04.12. 14:15 Image Factory

Bár – mint erre korábban már felhívtuk a figyelmet – eddig is kevés szó esett a hazai nyilvánosságban az európai zöld fővárosról, most már biztos, hogy magyar izgalmak nélkül várhatjuk a 2012-13-as évek győzteseit. 


 

Forrás: Európai Bizottság

A tizenkét tagú bírálóbizottság Barcelona, Malmö, Nantes, Nuremberg, Reykjavik, és Vitoria-Gasteiz pályázatát tette a shortlistre, Budapest – tíz másik indulóval – így nem futhat a 2010 októberében Stockholmban kihirdetésre kerülő címért. Könnyeeket biztosan kevesen morzsolnak, hiszen kevesen gondolhatták komolyan, hogy a főváros fajsúlyos induló lehet ebben a mezőnyben.

 

Szólj hozzá!

Címkék: budapest zöld

A bejegyzés trackback címe:

https://varosimazs.blog.hu/api/trackback/id/tr661914645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása