Lehet, hogy túl könnyű a Pécs 2010 jelenségen elverni a port, mert a maga a kulturális főváros projekt– egy kis képzavarral élve – több sebből vérző állatorvosi ló, de számos tanulsága van a jövőre nézve. Ha a döcögő projekttől egy kicsit különválasztjuk a kommunikációs kampányt, akkor is marad elemezni való bőven. Itt van mindjárt az a televíziós reklámszpot, amely a hazai közönséget hivatott a városba csalogatni. A film problémája nem a technikai értelemben vett relatív olcsósága, hanem az ötletek, a mondanivaló hiánya és a kidolgozatlanság.
A kulturális főváros fajsúlyos témájához adná magát a nagyköltségvetésű, gyönyörű képekkel, totálokkal telepakolt film, de láttunk már fillérekből készült zseniális, figyelemfelkeltő szpotokat is. Itt azonban egyiket sem kapjuk meg: a kézikamerát imitáló, be-bemozduló kép hozná a kedves bájt és intimitást, míg a szép képek Pécset adják el (színei, amtőr feelingje, a részletekre fókuszáló közelik emlékeztetnek egy kicsit a Vodafone Kásás szpotjára). A találkozásra épülő sztori, viszont inkább a T-csoport szpotjaira hajaz, semmi esetre sem jön át, hogy az atomtámadás utáni kihaltságot idéző városban egy kulturális fiesta közepébe csöppenhet. Aztán persze lehet, hogy a készítők verziója közelebb áll a valósághoz.
